Az ilyenfajta szabadkereskedelem nyertesei egyértelműen a multinacionális vállalatok vezetői és tulajdonosai.
„A mai szabadpiaci eszmék abból a még David Ricardóig visszanyúló gondolatból indulnak ki, hogy a szabadkereskedelem minden abban részt vevő számára előnyös. Erre a tantételre építve követeli például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank, hogy
azok az országok, amelyeknek kölcsönt adnak, nyissák meg piacaikat,
és erre hivatkoznak azok is, akik a globalizáció mindenki számára előnyös voltát hangsúlyozzák.
A valóságban azonban a mai világkereskedelem messze nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek mellett a kereskedelem kölcsönösen előnyös lenne. Szó sincs arról, hogy az egyes államok valamely termékre specializálódnának, amelyben relatív előnyük van. A valóságban a világkereskedelem dinamikája a multinacionális vállalatok termeléskihelyezésére épül. Paul Craig Roberts rögtön bemutat erre egy példát is: az Egyesült Államokban a munkabérek harminckét dollárral magasabbak, mint Kínában,
ha egy amerikai vállalat ezer munkahelyet kihelyez Kínába, óránként harminckétezer dollár többletnyereségre tehet szert,
ehhez képest a szállítási költségek eltörpülnek.
Mit eredményez ez a kereskedelem? Azt, hogy a fejlett országban, ezer fővel csökken a foglalkoztatottság, csökken a kereslet, ami a gazdasági recesszió irányába hat, a kieső adó miatt csökken a költségvetés bevétele és a szükségessé váló segélyezések (például munkanélküliségi segély) miatt növekednek a kiadások. Kinek jó ez?
A munkahelyek kihelyezése nyomán a GDP növekedése ellenére az elmúlt két évtizedben az amerikaiak többségének reáljövedelme stagnált vagy csökkent,
a jövedelemegyenlőtlenségek drámai módon növekedtek, a felfelé irányuló társadalmi mobilitás megszűnt.
A fogadó országok számára sem jó azonban a termeléskihelyezés. Rövid távon ugyan segítheti a külső egyensúly javítását, hosszú távon azonban egyoldalú gazdasági szerkezetet és a külvilágtól való túlságos függést eredményez.
Az ilyenfajta szabadkereskedelem nyertesei egyértelműen a multinacionális vállalatok vezetői és tulajdonosai,
akik a bérkülönbségek révén hatalmas nyereséghez juthatnak, míg e konstrukció negatív hatásait a társadalom egészére hárítják át.
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Charles Darwin és a laissezfaire kapitalizmus kétszáz éven át az állatok királyságára irányította a Homo sapiens figyelmét, a növények azonban legalább annyira izgalmasak. Talán nem mozognak, de támogatják és védik a hozzátartozóikat, dealeket kötnek, és ravaszul átverik az ellenségeiket.
Az Európai Bizottság elnöke az EU-csúcson azt mondta, továbbra is kísérnie kell Ukrajnát az uniós csatlakozás útján.
A finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.
Az egyre kapitalizmusellenesebb, woke újság hirtelen a kapitalizmus alapjait kezdte el védeni, mondván, a republikánus elnökjelöltje ezeket kezdi ki.
Nevessünk együtt jóízűen a „hanyatlókínázókon”!
Az Economist vezető anyagát szemléztük.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
„Ahogy már eddig is sokszor, ismét megfutamodtak a vita elől” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.
